Spanyol és latin-amerikai történelem

A spanyol-és latin-amerikai történelem tantárgy előkövetelménye legalább középfokú nyelvvizsga. Ezt a tárgyat elsősorban spanyol alap- és mesterszakos, egyetemistáknak ajánljuk, vagy nyelviskolánk olyan hallgatóinak, akik érdeklődnek a spanyol- illetve latin-amerikai történelem iránt.

A személyre szabott óráink egyetemista tanulóink számára lehetővé teszik, hogy a spanyol- illetve latin-amerikai történelmen belül csak néhány általa megjelölt témakört segítsünk feldolgozni, átismételni a nehezebb témaköröket. Vizsga előtt igény szerint 1 vagy 2 alkalmas konzultációt is tartunk az anyag átismétlésére, kiemelve a legfontossab anyagrészeket, ezzel is elősegítve a vizsga sikeres letételét. Emellett természetesen a spanyol- és a latin-amerikai történelem tantárgy teljes anyagának feldolgozásában is segítséget nyújtunk diákjaink számára.

Spanyol történelem

spanyol nyelvoktatás A Spanyol történelem tantárgy célja, hogy diákjaink megismerjék Spanyolország történetét az őskortól kezdve egészen napjainkig.

Kiemelten fontos a tudományos kutatás készségeinek fejlesztése és az egyetemi szakokon szerzett egyéb ismeretek gyakorlati alkalmazása is.

Az órák előrehaladtával diákjaink átfogó képet kapnak a spanyol őskorról, az ókori Hispania-ról, az arab időkről. Átfogó képet kapnak a Reconquista utáni időszakokról, a Spanyol Birodalom Aranykoráról, az összeomláshoz vezető útról, majd a restaurációról.

Később tanulmányozzák a spanyol polgárháborút, politikai és szociális hatásait, megismerik a Franco korszakot, majd tanulnak a diktátor halálát követő időszakról és a XXI. század történelmével is (pártok, társadalmi ellentétek, terrorizmus - ETA, gazdasági világválság stb.).

A vizsgaidőszak kezdetére, illetve a tantárgy befejézésére diákjaink képesek lesznek önállóan elezmezni Spanyolország egyes történelmi korszakait, társadalmi illetve gazdasági folyamatait, illetve meglátni az összefüggéseket a történelmi események, folyamatok között.

A spanyol történelem témakörei:

  1. Prehistoria (el paleolítico, el neolítico, el eneolítico, el bronce).
  2. La etapa de las colonizaciones (fenicios, griegos, cartagineses).
  3. Los pueblos indigenas (tartessos, iberos, celtas).
  4. Hispania romana, Hispania visigoda, Al-Andalus.
  5. Los orígenes de los estados cristianos.
  6. El feudalismo (siglos XI-XIII).
  7. Reconquista y repoblación(siglos XI-XIII).
  8. Crisis y transformaciones bajomedievales (siglos XIV-XV).
  9. Aragón, Castilla, Los Reyes Católicos
  10. El Imerio de los Habsburgo
  11. La España; borbónica.
  1. La Ilustración en España.
  2. Fin del Antiguo Régimen (1808-1833).
  3. España entre 1833 y 1874 (Moderados y progresistas).
  4. La Restauración (1875-1916).
  5. De la crisis de la Restauración a la guerra civil (1917-1939).
  6. La literatura de postguerra desde los años 40 a los 60.
  7. La España de Franco.
  8. La Constitución Española de 1978.
  9. Economía, sociedad y política en España de hoy.

Latin-amerikai történelem

spanyol nyelvoktatás Célunk, hogy diákjaink megismerkedjenek Latin-Amerika történetével, a kezdetektől egészen napjainkig. Diákjaink tanulmányik során megismerik az őshonos indiánok fejlődés történetét, .

A tanult művek feldolgozása egyúttal lehetőséget nyújt a spanyol-amerikai irodalom átfogó, szintetizáló bemutatására, mind műfajok és irányzatok, mind pedig a fő motívumok szempontjából.

Kiemelten fontos a tudományos kutatás készségeinek fejlesztése és az egyetemi szakokon szerzett egyéb ismeretek gyakorlati alkalmazása is.

Az orák folyamán diákjaink megismerkednek a latin-amerikai irodalmmal, az ősi vallási művekkel, a gyarmati időszakban keletkezett irodalmi művekkel és romantikával, .

Később átfogó képet kapnak a XX. századi latin-amerikai irodalomról, kortárs írók életművével a 60-as évektől egészen napjainkig.

A latin-amerikai irodalom témakörei:

  1. Las civilizaciones indígenas (Chavín, Teotihuacán, Mochica, Tihuanaco, Tolteca, Chimú, Maya, Azteca, Inca).
  2. La conquista, La colonización.
  3. La rivalidad Lima-Buenos Aires.
  4. Túpac Amaru (José Gabriel Condorcanqui Noguera).
  5. La Ilustración.
  6. Las Colonias portuguesas (siglos XVI-XVIII).
  7. La Guerra de Independencia.
  8. La creación de Estados independientes.
  9. La liberación de México x Centroamérica.
  10. Estancamiento y desarollo en los nuevos estados.
  11. Conflictos interamericanos (Expansión de Estados Unidos).
  12. México (revolución y caudillismo).
  13. Dictaduras centroamericanos.
  14. El Caribe (movimientos independistas y nueva dependencia)
  15. Argentína (desarollo y modernización).
  16. Chile (el desarollo paulatino).
  17. Los pequeaños estados (Uruguay y Paraguay), Venezuela y Colombia.
  18. Los países andinos (Ecuador, Perú, Bolivia).
  1. Nacimiento de la República Brasileaña;.
  2. El siglo XX. (Lucha contra la dominación americana).
  3. La revolución mexicana.
  4. Conflictos interamericanos y la „políticade buena vencidad”.
  5. El efecto de la segunda guerra mundial.
  6. el renacimiento de la política de garrote y de la diplomacia del dólar.
  7. La „tercera vía” en Argentina - el peronismo.
  8. La revolución de Guatemala.
  9. La revolución de Bolívia.
  10. La revolución cubana.
  11. Dictaduras y transición democracía.
  12. América Latina en el siglo XXI. (cambios económicos, políticos y sociales, globalización).
  13. Terrorismo en América Latina.
  14. Partidos políticos y tendencias.
  15. Organizaciones „no gobernamentales”.

A Colegio Aragón célja, hogy egyetemista tanulóink ne csak sikeresen vizsgázzanak le ebből a tárgyból, hanem hasznosítani tudják az itt megtanultakat későbbi tanulmányaik, munkájuk során.

 

Kedvezmények

10% kedvezmény nappali tagozatos tanulói és hallgatói jogviszony esetén

10% kedvezményt adunk tanóráink árából minden olyan új diákunknak, akik rendelkeznek nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal.

info: a kedvezmény csak a tanulói / hallgatói jogviszonyigazolás bemutatása és csak a magán órák esetén vehető igénybe az első 10 órára.

Aktualitások

Intenzív nyári spanyol nyelvtanfolyamok

Nyári intenzív spanyol nyelvtanfolyamok magán és kiscsoportos órabeosztásban.

Kezdés: Június 20-tól folyamatosan
Nyelvtanfolyam díja: 1.750 ,- Ft / tanórától

Kulcsszavak: spanyol nyelvtanfolyam, spanyol óra, spanyol nyelvoktatás, spanyol nyelviskola, spanyol nyelvtanfolyam Budapesten

Az órákra való jelentkezés folyamatos!

Frissítve: 2016-06-05 20:06:30

Spanyol szaknyelvi anyaggal bõvített nyelvvizsga elõkészítõk

Spanyol szaknyelvi anyaggal bõvített nyelvvizsga elõkészítõk

Kezdés: Július 5-tõl folyamatosan
Nyelvtanfolyam díja: 2.000 ,- Ft / tanórától

Kulcsszavak: spanyol nyelvtanfolyam, spanyol óra, spanyol nyelvoktatás, spanyol nyelviskola, spanyol nyelvtanfolyam Budapesten

Az órákra való jelentkezés folyamatos!

Frissítve: 2016-06-05 20:06:20

Junior nyári spanyol nyelvtanfolyam

Nyári spanyol nyelvtanfolyamok gyerekeknek 8-15 éves korig.

Kezdés: Június 20-tól folyamatosan
Nyelvtanfolyam díja: 1.750 ,- Ft / tanórától

Kulcsszavak: spanyol nyelvtanfolyam, spanyol óra, spanyol nyelvoktatás, spanyol nyelviskola, spanyol nyelvtanfolyam Budapesten

Az órákra való jelentkezés folyamatos!

Frissítve: 2016-06-05 20:05:53

Beszédfejlesztõ spanyol nyelvtanfolyamok

Nyári beszédfejlesztõ spanyol nyelvtanfolyamok középfoktól felsõfokig.

Kezdés: Június 27-tõl folyamatosan
Nyelvtanfolyam díja: 3.000 ,- Ft / tanórától
 

Kulcsszavak: spanyol nyelvtanfolyam, spanyol óra, spanyol nyelvoktatás, spanyol nyelviskola, spanyol nyelvtanfolyam Budapesten

Az órákra való jelentkezés folyamatos!

Frissítve: 2016-06-05 20:04:57

Közösség

Spanyol és Hispán civilizáció

speciális órák spanyol történelem oktatás spanyol történelem tanár spanyol történelem tanítás spanyol történelem magántanár latin-amerikai történelem oktatás latin-amerikai történelem tanár latin-amerikai történelem tanítás latin-amerikai történelem magántanár spanyol történelem spanyol őskor spanyol kőkor spanyol bronz kor föníciaiak görögök ibérek társisok kelták római hispania vizigót hispania al-andalus spanyol kereszténység spanyol feudalizmus reconquista habsburg császárság bourbon spanyolország spanyol felvilágosodás spanyol restauráció spanyol polgárháború Franco spanyol alkotmány spanyol politika
latin-amerikai történelem indián civilizációk Chavín Teotihuacán Mochica Tihuanaco Tolteca Chimú Maya Azteca Inca amerika felfedezése spanyol gyarmatosítás Cuzco rivalidad Lima - Buenos Aires portugál gyarmatosítás függetlenségi háború Mexikói forradalom Brazil köztársaság Peronizmus guatemalai forradalom bolíviai forradalom kubai forradalom latin-amerikai diktatúrák latin-amerikai demokráciák latin-amerikai terrorizmus latin-amerikai drog kartellek spanyol polgárháború Franco spanyol alkotmány spanyol politika